A Hungarian Motorsport Academy versenyzője, Hideg Ádám a Formula–4-ben folytatja

Budapest, 2024. január 31. – A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlásnevelési rendszer gokartversenyzője, Hideg Ádám idén a spanyol Formula Winter Series-ben, valamint az olasz Formula–4-es bajnokságban folytatja pályafutását. Hideg Ádám a Jenzer Motorsport színeiben versenyez, hosszabb távon szeretne a Forma–1-ben indulni.

 

Az alig 16 éves kaposvári fiatal 2022-ben ezüstérmes lett az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) gokart-világbajnokságon a 12-14 évesek OKJ (Original Kart Junior) kategóriában, amely a legrangosabb gokartsorozat előszobájának tekinthető. Magyar pilóta korábban sosem ért el ilyen kimagasló eredményt. Hideg Ádám pályafutását az idei évtől magyar szakemberek irányítják, a szisztematikusan felépített, hosszú évekre kidolgozott fejlődési terv alapján abban bíznak, hogy a versenyző a 2029-es esztendőben akár már a Forma–1-ben szerepelhet. A Hungarian Motorsport Academy (HMA) által támogatott Hideg Ádám tavaly a Formula–4-es versenyzésre készült, több csapatnál is tesztelt és megállapodott a svájci Jenzer Motorsporttal az idei szezonra.

– A következő években az álom valósággá válhat, és újra lehet Magyarországnak versenyzője a Forma–1-ben. Ádám pályafutásának megtervezésében különös figyelmet fordítunk arra az építkezésre, amely manapság már elengedhetetlen ahhoz, hogy egy tehetséges versenyző eljusson az autósport elitkategóriájába. Ehhez természetesen komoly anyagi támogatásra is szükség van, de hiszünk abban, hogy Ádám eddigi eredményei, kitartása és hozzáállása, valamint tehetsége lehetőséget biztosít arra, hogy az egyébként nagyon magas költségeket minden évben az előzetesen kalkulálható alá szorítsuk – nyilatkozta Ferencz Krisztián, Hideg Ádám menedzsere. 2003-ban és 2004-ben Baumgartner Zsolt versenyzett a Forma–1-ben.

A versenyző elmondta: nagy várakozásokkal tekint az idei szezon elé, és tisztában van azzal, hogy a Forma–1-be csak úgy juthat el, ha minden lépcsőfokot eredményesen végigjár. – Nagyon örülök, hogy az idén már a Formula-4-ben tudok versenyezni, ráadásul rögtön két sorozatban is, hiszen a spanyol téli kupa mellett az olasz bajnokságban is részt veszek olyan pályákon, amelyek a különböző versenysorozatokból, így a Forma–1-ből is ismerősek lehetnek mindenkinek. Nagy álmom eljutni az F1-be és ott Magyarországot képviselni, de egyelőre csak a közvetlenül előttem álló feladatra koncentrálok és szeretnék az idén minél jobb eredményeket elérni a Jenzer Motorsporttal – mondta Hideg Ádám.

– Szisztematikusan, lépésről lépésre haladunk a HMA utánpótlásnevelési rendszerben. Még 2021-ben annak érdekében indítottuk el a programot, hogy felkutassuk, felmérjük és felkaroljuk a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket. A fiatal tehetségek egyre jobb eredményeket érnek el, ami azt jelenti, hogy jó úton járunk és érdemes volt létrehozni a „magyar autó-motorsport válogatott keretét”. Hideg Ádám az egyik legjobb példa arra, hogy következetes munkával komoly eredményeket érhetünk el. Ehhez a versenyző megfelelő hozzáállásán túl alapfeltétel a család maximális támogatása és az egyéni szponzorok hosszú távú elköteleződése, kitartása. A HMA ehhez a professzionális szakmai támogatáson túl azzal járul hozzá, hogy gyorsítja a versenyzők karrierépítését, velünk előbb léphetnek eggyel magasabb szintre – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatóságának elnöke.

– Világviszonylatban is kiemelkedő az akadémia, hiszen kevés országban kapnak ilyen szintű támogatás a fiatal versenyzők. Szerencsére okosan élnek a lehetőséggel, ez Hideg Ádám fejlődésén is látszik. Nem titkolt célunk, hogy tíz éven belül szeretnénk magyar Forma–1-es versenyzőt. Bízom benne, hogy Ádám valóra tudja váltani azt az álmát, hogy már 2029-re a száguldó cirkusz mezőnyébe kerüljön. Már az nagy siker, hogy a legendás Jenzer Motorsportnál folytathatja karrierjét – hangoztatta Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

 

A közleményhez kapcsolódó kép innen tölthető le:

https://drive.google.com/drive/folders/1VzILXJvCjuDyX1ZU0z6BaEJtq0YKk-EP

 

A Széchenyi Egyetemi csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott Hungarian Motorsport Academy utánpótlásnevelés, támogatási rendszer feladata előremozdítani a fiatal versenyzők karrierjét, hogy magasabb szintű bajnokságokban, professzionálisabb körülmények közt koncentrálhassanak a versenyzésre. A versenyzők kiválasztást Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka irányította. A HUMDA a szektor szereplőit összefogva és velük szoros együttműködésben részt vesz a hazai autó- és motorsportszakma koordinálásában. Az Ügynökség HUMDA Green néven koordinálja az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerét és a Zöld Busz Programot Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára együttműködésével. A HUMDA részt vesz a Nemzeti Hidrogénstratégia 2030 megvalósításában, közreműködik a hazai közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság fejlesztésében, a hazai mérnökképzés, illetve a környezetkímélőbb technológiák népszerűsítése mellett gazdaságfejlesztési és sportdiplomáciai feladatokat is ellát. A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó társaság újragondolja és megerősíti Magyarország szerepét az átalakuló mobilitás korszakában. kommunikacio@humda.hu