Budapest, 2024. január 22.– A Superenduro-világbajnokság romániai fordulója mellett az elmúlt hétvégén a nemzetközi gokart szezon is kezdetét vette Lonatóban, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) támogatásával Gender Tamás és Zsebő Marcell is rajthoz állt az év első WSK versenyén.
Még a legjobb versenyzők képességeit is alaposan próbára tette a Superenduro-világbajnokság kolozsvári pályája, ahol a HMA színeiben Szőke Márk és Liszka Roland indult a megszokottól alaposan eltérő nyomvonalú pályán. Zsigovits Norbert a riesai fordulón elszenvedett ujjtörése miatt ezúttal nem állt rajthoz.
A Junior kategóriában versenyző Liszka Roland a versenyt megelőzően egy edzésbalesetet is elszenvedett, ezért a hétvégén nem volt tökéletes formában, ennek ellenére a kvalifikációs edzést a 4. helyen zárta. A szűkebb fordulókkal teletűzdelt, ritmustalan akadályok nem segítették a magyar versenyző dolgát sem, aki így mind a három futamban a 6. helyet szerezte meg, így az összetettben is ebben a pozícióban zárt. Liszka Roland továbbra is őrzi a 3. helyét a Junior-világbajnokságban, a következő, budapesti versenyen pedig közelebb is kerülhet a listavezető ellenfeleihez a hazai pályán.
Szőke Márk ismét a Prestige kategóriában állt rajthoz, az első futamban sikerült is felvennie az élmezőny tempóját, 5-6 körig a 6. helyen haladt, végül a 9. helyen ért be. A második futamban remekül kapta el a rajtot, a futam végén viszont összeakadt egy vetélytársával, így visszaesett a 11. helyre. Az utolsó futamban ugyanezt a helyezést szerezte meg a tapasztalt versenyző, így az összetettben ismét a 11. pozícióban fejezte be a hétvégét, csakúgy, mint előtte Riesában.
A rangos WSK-sorozat első állomásán, a WSK Champions Cup-on debütált a juniorok között Zsebő Marcell, méghozzá egy kétszeres világbajnok spanyol csapatnál, a Fernando Alonso támogatását is élvező DPK Racing Team-nél. Az időmérő edzésen már felvette a középmezőny tempóját, a pénteki selejtező futamokon pedig kétszer is a 18. helyen intette le a kockás zászló. Az elődöntőt a 28. rajtpozícióból várhatta, ahol sikerült öt pozíciót is nyernie, de a legjobb 36 versenyző közé végül nem tudta magát kvalifikálni.
Gender Tamás Junior második szezonját kezdte meg az OK-Junior kategóriában, egy kevésbé sikerült időmérő edzés után a selejtezőkön remek teljesítményt nyújtott, minden bemenetnél javítani tudott a rajtpozícióján, így az elődöntőt már a 16. helyről várhatta. Innen is volt feljebb számára, miután az első körben 4 helyet jött előre, a futam végéig folyamatosan előzött, így végül a 8. helyével kvalifikálta magát a vasárnap délutáni döntő futamra. A döntő rajtjánál sajnos azonban egy incidensbe keveredett, önhibáján kívül egy versenyzőtársa oldalról belé hajtott, így kiállni kényszerült a versenyből, de a tempója több mint biztató képet fest az év további részére.
A Hungarian Motorsport Academy versenyzőinek hétvégi eredményei:
AUTÓSPORT |
Bajnokság |
Helyszín |
Eredmények |
Gender Tamás |
WSK Champions Cup |
Lonato |
Összesítésben: 36. |
Zsebő Marcell |
WSK Champions Cup |
Lonato |
Összesítésben: 52. |
|
|||
MOTORSPORT |
|
|
|
Liszka Roland |
Superenduro Junior Világbajnokság |
Kolozsvár |
Összesítésben: 6. |
Szőke Márk |
Superenduro GP Prestige kategória |
Kolozsvár |
Összesítésben: 11. |
Nyolc autó- és motorsport szakágban 29 versenyző támogatásával folytatódik a Széchenyi Egyetemi csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által 2022-ben létrehozott Hungarian Motorsport Academy utánpótlásnevelési rendszer. A HUMDA emellett egy versenycsapatot, valamint a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget és a Magyar Motorsport Szövetséget is támogatja. A kiválasztást Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka irányította. A támogatási rendszer feladata előremozdítani a fiatal versenyzők karrierjét, hogy magasabb szintű bajnokságokban, professzionálisabb körülmények közt koncentrálhassanak a versenyzésre. academy@humda.hu