A HMA versenyzője, Varga Tibor Erik top 6-os eredménnyel zárta az évet a spanyol bajnokságban

Budapest, 2023. november 20. – Spanyolországban és Olaszországban versenyeztek a Hungarian Motorsport Academy (HMA) növendékei az elmúlt hétvégén. Gender Tamás a szezon utolsó WSK bajnokságán vett részt, míg Varga Tibor Erik és Kovács Bálint a spanyol gyorsasági motorosbajnokság (ESBK) zárófutamán tették tiszteletüket.

AUTÓSPORT

Újra a világ legerősebb gokartbajnokságán mérettette meg magát Gender Tamás, ezúttal a WSK Final Cup első fordulóján vett részt Lonatóban. Az összesen 360 fős mezőnyben 96 versenyző indult Gender Tamás kategóriájában, az OK-Juniorban. A pénteki időmérő edzésen sikerült a 9. helyet megszereznie a csoportjában, csupán két tizeddel maradt el a legelső pilótától. A szombati selejtező futamokból azonban kettőt is fel kellett adnia idő előtt balesetek miatt, ennek ellenére mégis sikerült kvalifikálnia magát az elődöntőbe. Végül egy technikai büntetés miatt az elődöntőt a 27. pozícióban zárta, ami nem volt elég a döntőbe jutásra. A HMA egyik legifjabb versenyzője már a jövő hétvégén újból gokartba ül Franciacortán, ahol a bajnokság, és az év utolsó versenyét teljesíti majd.

MOTORSPORT
A Hungarian Motorsport Academy két versenyzője Varga Tibor Erik és Kovács Bálint Barcelonába utazott a hétvégén, hogy a spanyol bajnokság (ESBK) szezonzáró versenyén idén utoljára megmérettessék magukat. Sajnos Kovács Bálint számára nem tartott sokáig a hétvége a Stock 1000-es kategóriában, miután az időmérő edzésen megsérült a keze, és a hétvége további részén már nem tudott részt venni.
Varga Tibor Erik viszont biztató formát mutatott az év utolsó versenyén, miután a Superstock 600-as kategóriában egy remekül sikerült kvalifikáció után az első futamban a 6. helyen intette le a kockás zászló. Pár apró technikai módosítást eszközölve a motorján végül a második futamban a 7. helyen végzett, elmondása szerint azonban folyamatosan közeledik a Szupersport-mezőny elejéhez, így egy jó felkészüléssel a jövő évben még jobb eredményekre lehet majd képes.

Nyolc autó- és motorsport szakágban 29 versenyző támogatásával folytatódik 2023-ban a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által tavaly létrehozott Hungarian Motorsport Academy utánpótlásnevelési rendszer. A HUMDA emellett egy versenycsapatot, valamint a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget és a Magyar Motorsport Szövetséget is támogatja. A kiválasztást Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka irányította. A támogatási rendszer feladata előremozdítani a fiatal versenyzők karrierjét, hogy magasabb szintű bajnokságokban, professzionálisabb körülmények közt koncentrálhassanak a versenyzésre. academy@humda.hu